(Pápa, 1873. június 23.- Budapest, 1945. január 31.)
szobrász, éremművész

A hazai szobrászat és éremművészet kiemelkedő alakja.
1893-ban a budapesti Iparművészeti Iskola ötvös szakán végzett, de mintázást is tanult Loránfi Antaltól.
1893-ban néhány hónapot Bécsben töltött, 1894-ben ösztöndíjjal Párizsba került, majd 1895-ben az "École des Beaux-Arts"-on Ponscarme növendéke volt.
Az 1896-os millenniumi érempályázat mindhárom első díját megnyerte.
1897-ben Münchenben a Glaspalastban rendezett kiállítást és kapcsolatba került a Jugend-mozgalommal. Ennek hatására több, figurális domborművel díszített ötvöstárgyat készített szecessziós stílusban. E munkái domborítás helyett mintázással és öntéssel készültek.
Az Iparművészeti Múzeumban 1898-ban bemutatott első gyűjteményes éremkiállításán először szerepelt nálunk az érem önálló műfajként.
Ötvöstárgyaival az 1900-as párizsi világkiállításon ezüstérmet, az 1906-os milánói kiállításon Grand Prix-t nyert. Közben olaszországi tanulmányúton járt, többször visszatért Münchenbe, ahol megismerkedett az Adolf Hildebrand képviselte új szellemiséggel és technikával.
1908-tól a régi mesterek módján, közvetlenül kőbe kezdte faragni szobrait, gipsznegatívba vésni érmeit. Hazatérése után baráti viszonyba került a Nyugat körének vezető publicistáival.
1907-ben és 1908-ban kétféle változatban készült Mikes Kelemen-érme a folyóirat emblémája lett. Később ő készítette a Nyugat számára az Osvát- (1923), az Ady-, (1928) és a Babits- (1933) érmet. A hazai éremművészet számára olyan meghatározó fontosságú plaketteket készített, mint a Petőfi (1905), Liszt (1911), Kurucfej (1912), Vonósnégyes (1914).
Érdeklődése egyre inkább a szobrászat felé fordult: sorozatban alkotta meg nagyméretű szobrait és domborműveit, amelyekkel a modern magyar szobrászat élvonalába került.
1910-től gödi műtermében maga faragta kőbe nagyméretű alkotásait (Menyecskefej, 1912; Fekvő nő, 1912; Álló férfi, 1913; Felesége portréja, 1913; Király György síremléke, 1913; Szt. Sebestyén, 1914).
1912-ben Görögországban járt, ezt követően kisbronzokat is készített, melyek közül kiemelkedő fontosságú a Szittya lovas (1913).
1914 elején gr. Batthyány Gyula festővel az Ernst Múzeumban közösen rendezett gyűjteményes kiállításán rendkívül gazdag és sokoldalú anyagot vonultatott fel: érmeket, kisplasztikákat és robusztus erejű, zárt tömegű, sommázott formamegoldású szobrokat.
Az első világháború alatt készítette az Ezer éve küzd a magyar című érmet (1915), melynek egyik oldalán újra megjelenik a szittya lovas vágtató alakja.
1915-ben készült a Szinyei Merse Pál-érem, valamint élete egyik főműve, az Aphrodite.
1917-ben mintázta az Arany János-emlékérmet.
A Tanácsköztársaság idején a művész szakszervezet elnöke, ő készítette a tervezett új 10 koronás pénzmintáját. A forradalom bukása után hosszabb ideig mellőzték.
1922-ben ismét gyűjteményes anyaggal jelentkezett az Ernst Múzeumban.
1926-ban megkapta a Szinyei Társaság szobrászati nagydíját.
A húszas években készített portréi közül kiemelkedik Önarcképe, valamint a Judit (1922), Móricz Zsigmond (1926) és Babits Mihály (1928). Gr. Tisza Istvánról több művet is készített.
Numizmatikai művei közül ebben az időszakban kiemelkedően fontos a Mozart-érem (1925), valamint az 1923–24-ben alkotott építész éremsorozat. Az Ernst Múzeumban 1922-ben és 1925-ben, a Tamás Galériában 1932-ben volt kiállítása.
Épületplasztikái közül kiemelkednek a Corvin Áruház díszítésére készített szobrok és domborművek (1925), valamint a Kossuth Lajos tér 15. alatti MÁK bérház (1927), ill. a Fehérvári út 88. alatti ELMÜ bérház szobrai (1928). Néhány reprezentatív síremléket (Baumgarten-síremlék, 1929; Fellner-síremlék, 1932; Fenyő Miksáné, 1934) is készített. Köztéri vagy épületen belüli nagyplasztikai megbízást keveset kapott. Ezek közül jelentős a Pápai Református Kollégiumban 1931-ben felavatott Hősi emlék (1922), az Osvát-dombormű a New York Kávéházban (1933), a Liszt-dombormű a Pesti Vigadóban (1911–12, elhelyezve 1935), az Ifjúság kútja (1935–38) a Rózsadombon és a Kölcsey-emléktábla (1938) a pesti Vármegyeháza belső udvarán. A második világháború éveiben is lankadatlanul dolgozott. Ekkor készült a Közraktár utca 22/b. sarokházra a Vasmunkások épületdomborműve (1941), a Kodály-érem (1942), Madách (1942–43) és Szt. Ferenc szobra (1944). Művészete a posztimpresszionizmus nagy áramkörébe kapcsolódott. Hatott rá a szecesszió is.
A nyilas hatalomátvétel után bujkálni kényszerült. Budán, egy baráti család házának pincéjében húzódott meg. Itt fejezte be emlékiratait, és 1945. január 31-én innen tűnt el nyomtalanul.
Emlékkiállítását 1947-ben a Szépművészeti Múzeumban, 1970-ben a Magyar Nemzeti Galériában rendezték meg.