(Jánosháza, 1883 - München, 1954. szeptember 17.)
éremművész, szobrász

Iparművészként kezdte pályafutását: a közönség számára először 1911 júniusában a fővárosi Nemzeti Szalon gyűjteményes kiállításán mutatta be egyedi bútorait, amelyek technikájáról ugyanebben az évben könyvet is írt "A plasztikus fabeégetés" címmel.
1911-től 1913-ig Berlinben a Sezessions Akademie-n tanult Alfred Lörcher tanítványaként.
A következő években Párizsban, majd Firenzében és Rómában dolgozott és folytatott tanulmányokat.
1916-ban Münchenben telepedett le és Max Dasiónál 3 hónapos érmészeti kurzuson vett részt.
A Sezession tagjaként 10 éven át szerepelt emlékérmekkel és kisplasztikákkal a bajor fővárosban és a Münzkabinet pályázatain több díjat nyert alkotásaival.
Nemzetközi tárlatokon is bemutatkozott: 1922-ben Velencében, 1927-ben Londonban, 1935-ben Helsinkiben és 1940-ben Milánóban és 1943-ban Bécsben állított ki.
Szülőhazájában 1939-ben szerveztek számára gyűjteményes bemutatkozási lehetőséget a budapesti Műcsarnokban.
Öntési technikával létrehozott karakteres érmein erőteljesen mintázott, eleven képmásokat láthatunk. A hátlapokon szinte epigrammaszerűen jellemzi az ábrázolt személyiségeket és az emlékérmek tárgyát képező eseményeket.
Többek között Beethoven, X. Pius pápa, Röntgen és Tagore, Horthy, Habich és önarckép portréját készítette el.
Korai műveit a szecesszió határozza meg, később néhány alkotásában az expresszionizmus hatása is felfedezhető. Utolsó évtizedeiben munkáit a klasszikus jelleg uralja.
Az érmeken kívül rézkarcokat is készített és több szobra a Magyar Nemzeti Galériában található.