(Budapest, 1883. március 2. - Bécs, 1966.)
szobrász, éremművész
Nagybátyjától, Schickedanz Alberttől kapta az első művészeti
ösztönzést. Érettségi után egy-egy évet töltött a budapesti (Loránfi Antal
növendéke) és a bécsi Képzőművészeti Akadémián Hans Bitterlichnél, majd
1903-1905 között Brüsszelben Charles van der Stappen és H. Richier növendéke
volt. Tanulmányait 1908-1910 között Bécsben az Akadémián Edmund Hellmernél
fejezte be.
Közben 1907-1908 telét a gödöllői művésztelepen töltötte.
1906-tól szerepelt budapesti kiállításokon, több díjat nyert.
1911-től a Műegyetemen, 1915-től az Iparrajziskolában is tanított szobrászatot.
Tagja volt a KÉVÉ-nek és a Céhbeliek Társaságának.
1920-ban egy látványosan sikeres pályát szakított meg azzal, hogy Bécsbe
települt át. 1944-ig évente hazajárt, és rendszeresen részt vett budapesti
kiállításokon.
1924-től haláláig dolgozott nagyszabású utópikus várostervén (Az új élet
városa), amelyet 1926-ban Bécsben kiállításon is bemutatott.
Hagyatékának jelentős része Bécsben van. Művészetét a brüsszeli évek és
a belga szimbolizmus megismerése határozta meg. Ezt a szellemet mélyítette
el rövid gödöllői tartózkodása és barátsága Körösfői-Kriesch Aladárral.
Bécsben R. Steiner és az antropozófia hatott rá, majd egy katolikus közösség
tagja lett. Művészetében vallási miszticizmustól áthatott, egyéni mitológiát
teremtett, amelyet stilizált, átszellemített figurákkal fejezett ki (Az
élet angyala vagy a nő küldetése, 1919, Gödöllő, Városi Múzeum). Utópikus
várostervével egy új életreform, egy új embereszmény és társadalom létrejöttét
kívánta szolgálni.
|